Tóparton

Titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszádon úszott át a hold...
S a nyári éjnek mystikus fátylában
remegve játszott száz piciny kobold.

Oly szép volt, mintha tündérkertben járnék,
Egy kongó hang úgy reszketett a vízen,
mint vártemplomban búgó orgona...

Egy vén daru vonult a tó felett,
ő zengte el búsan panasz-dalát,
s a csillaghulló nyári éjjelen
fáradt szívem itt megnyugvást talált...

A daru elment... s egy pillanat alatt
zokogni kezdett sok piciny kobold...
A titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszád úszott át: a hold.

Wass Albert

 

 

 

Ott messze, fenn északon

túl gomolygó ormokon,

ott ahol a madár se jár,

lakik egy Tündér és kedvesére vár.

 

Minden reggel ablakhoz suhan,

s tekint világok felé

bejár eget, földet, poklokat,

de kire vár, nem lelé.

 

Kezét nyújtva, hátha jön -

éneke hegyeknek köszön

ajkán mosoly, mert remél -

napra nap, éj éjre kél.

 

Nem fárad minden nap kelni fel

hinni erővel: a nap közel,

mikor megnyílik a felhők óceánja,

s a ködön át feltűnik szerelmes párja.

 

Hiszi akarattal: itt van óra,

bár százévek teltek el azóta,

hogy Ő elment, messze el,

de mégis hiszi: az idő közel.

 

S akkor a felhőóceánon át

meghallja kedvese dalát,

s már repül is felé...

Tündéralakját a sötét völgy elnyelé.

/Őri István/

 

 

 

Tündérfohász

 

Kedves Tündér!

Szállj le hozzám, segíts most az egyszer!

Ajándékom hintsd be nékem gyémánt szeretettel!

 

Kedves Tündér!

Nincs nékem más, csak ez a kis patkóm,

Szerencsémet szeretetért cserélném el akkor.

Szeretetem ajándékba odaadnám másnak,

Jutna abból mindenkinek, az egész világnak!

Talán akkor én is kapnék az édesapámtól,

Biztosan elfogyott neki, azért van oly távol.

Mert e nélkül nem ér semmit szerencse, se patkó,

Könnyeimet nem szárítja az ajándék mackó.

 

Kedves Tündér!

Ugye hallasz, s teljesíted nékem

Az egyetlen kívánságom a földkerekségen.

/T.F. Ildikó/

 

 

 

A tündér

Bóbita, Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.
 
Bóbita, Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, ígér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sőrőjében.

/Weöres Sándor/

  

  

 

                                 

 

 

 

 

 

 

 

                              

               

                

 

 

 

 

 

 

Tündérmenet

A tücsök cirregve fölneszel.

Testem hűs álmokat iszik.

Apró csillagos éjtündérek

a szívemet hozzád viszik.

 

Parányi szekérre fektetik,

pihék, mohák közé, puhán,

befödik zsenge nefelejccsel

s lehelnek rá éjfél után.

 

Húzzák lassú, nyüzsgő menetben

- szemükben harmat, áhitat -

csigák s iszonyú nagy füvek közt,

a sárga holdvilág alatt.

(Dsida Jenő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vass Albert: Igazgyöngyök

 

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,

S a kék vizekben tündökölt a hold,

Tündér leány állott a tenger partján,

S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől

Orkán hadával érkezett a tél,

A tündér sírt és fényes könnyeit

Zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,

És fodros habja többé nem dalolt.

Ködös, borongós, néma éjszakákon

Sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hullott tündér könnyekből

Lettek a fényes igazgyöngy szemek...

A gyöngyhalász néha megtalálja

A mélybe rejtett tündér-könnyeket.

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok

És verseim az igazgyöngyszemek...

Egyszer lelkembe zokogott egy tündér

S azóta néha gyöngyszemet lelek...